Az Elastic 2000 KFT fő tevékenységéből adódóan, azokkal a céges, vállalati ügyfelekkel, akiknél rendszeresen, nagyobb mennyiségű hulladékpapír áll elő, szerződéses partneri viszonyt alakít ki a papírhulladék felvásárlására, amelyhez környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik. Szolgáltatásszerűen biztosítják a hulladék papír begyűjtésére szolgáló konténereket, tömörítő, zúzó és egyéb berendezéseket. Gondoskodik azok elszállításáról és megteszi az újrahasznosítást előkészítő lépéseket, elsősorban Nyíregyháza és vonzáskörzetében, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben.
Az ipar és a kereskedelem, számos területén, az előálló papírhulladék mennyiségétől függően az alábbi két formában biztosítja az ipari hulladékpapír felvásárlást partnerei részére:
Állandó gyűjtőpont telepítés és hulladékpapír elszállítás
Ipari és kereskedelmi hulladékpapír gyűjtőpont telepítés során, az ügyfél telephelyén az Elastic 2000 Kft. biztosítja a hulladékgyűjtő eszközöket, berendezéseket. Az ürítés és elszállítás szerződésben lefektetett időpontokban történik. A kihelyezett konténer mellé igény szerint tömörítő-fej használatát is biztosítjuk, mely segítségével a helyben elvégzett tömörítés 1:5-ös aránnyal történik. A helyben elvégzett tömörítés segítségével nagyobb tömegeket lehet egyszerre elszállítani konténer csere során.
A préskonténerek elhelyezése, kiépítése történhet az Elastic 2000 Kft. szervezésében, vagy az adott intézmény szervezésében. A kihelyezés után, a konténer csere és hulladék elszállítás, a megállapodás szerint történik. A hulladék felvásárlása egyedi árképzéssel történik.
Alkalomszerű papírhulladék elszállítás és gyűjtő konténer kihelyezés
Alkalomszerű papírgyűjtő konténer kihelyezése során - általában intézményi, és közületi partnereknél -, (pl. iskolai papírgyűjtés) a konténert meghatározott ideig helyezzük el a területen, majd megtöltött állapotban szállítjuk el.